A RÉKE nyolcadik konferenciája volt a díjmentes program. A magyarországi zsidó épített örökség kutatásával fogalakozó történészek, művészettörténészek, építészek, régészek, restaurátor előadásai az egész napos eseményen áttekintést adtak a jelenlegi helyzetről. A programot a FUGA Építészeti Központban tartottuk. A Régi Épületek Kutatóinak Egyesülete - RÉKE konferenciák egyben a (ÉKM) Társadalmi Kapcsolatokért és Kultúráért Felelős Minisztérium által akkreditált továbbképzés is a Kormányhivatalokban dolgozó örökségvédelmi szakemberek számára, ugyanakkor nagyszámú kutatói, tervezői közönséget is vonz.
Bányai Viktória: Zsinagógák és egyéb hitközségi épületek kutatásának zsidó közösségi forrásai
Balogh István: A magyarországi zsidó temetők korai rétegének jellemzői (18. század–19. század első fele)
Csejdy Júlia: „Hol van Salamon ősi temploma, a régi zsinagógák és Dávid tornyai?” Adalékok a magyar zsidó épített örökség kutatásának 20. századi történetéhez. I. 1945-ig
Szűcs József: „…Helyet, a hol örökké…” A tatai zsinagóga múltja, jelene és jövője
Hajtó Kornélia: A tatai Fischer család és a hazai kerámiaipar kapcsolata, valamint a hozzájuk köthető, különleges kerámia síremlékek
Oszkó Ágnes Ivett: Töredékesen teljes. Zsinagógák festett ablakciklusai Kopp Ferenc (1877 – 1944) ezüstkoszorús üvegfestő mester hagyatékában
Ringer István: Sátoraljaújhely zsidó öröksége
Bársony István: A Dohány utcai zsinagóga szószékpárja mint a zsidó akkulturáció szimbóluma
Fehérvári Zoltán: Két pesti ház története – Síp utca 8. és 10.
Tárkányi Sándor: Mozaikok Füredi Oszkár zsidó funerális építészetéből