Mert (decemberben) szóba sem jöhet Skandinávia, csak a jó meleg Afrika
...és az arab Afrika egyik ékköve, Marokkó. Valójában évek óta szerepelt titkos terveinkben, hogy egyszer ide is eljutunk. És kihasználva azt, hogy a melegebb éghajlat decemberben is jó célpont, idén rendhagyó módon ezzel az úttal szeretnénk zárni az évet, mielőtt átadjuk magunkat a karácsonyi pihenésnek. Utazásunk a két – építészeti és várostörténeti szempontból legérdekesebb – város köré szerveződik, Marrakesh és Fez hangulatában elmélyedve szeretnénk ízelítőt kapni a déli arab világból, de néhány más hely is szerepel terveinkben. Az idő minél jobb kihasználása okán Budapestről közvetlen járattal repülünk Marrakes-be, és onnan majd belföldi repülőjárattal Fez-be. Ugyanezt tesszük visszafelé is.
Időpont: 2025. december 5-12.
Szakmai vezető: Rabb Péter PhD
csoportkísérő: Szendrei Zsolt
Az utazás részletes programja:
1. nap (dec. 5., péntek)
04:00 találkozó a Liszt Ferenc Repülőtér 2? Terminál indulási csarnok közepén
06:15-10:35 utazás Budapestről Marrakesh-be a Ryanair FR4656 járatával
11:15-11:40 transzfer a szállodához
csomagok lepakolása
transzfer a séta kezdőpontjához
ebédszünet
délután Marrakesh közös vezetett városnézés I.
látnivalók külön listában
szabadidő
szállás: Marrakesh
2. nap (dec. 6., szombat)
reggeli a szállodában
délelőtt utazás Ait Ben Haddou-ba (184km/3:13’)
napközben Kasbat Ait Ben Haddou látogatás + szabadidő
délután utazás vissza Marrakesh-be (184km/3:13’)
szabadidő
szállás: Marrakesh
3. nap (dec. 7., vasárnap)
reggeli a szállodában
napközben kirándulás Marrakesh környékére (különbusszal)
I. Ourika-völgy, Atlasz-hegység, berber falvak
08:15-10:00 utazás (62km/1:30’)
10:00-11:15 Setti Fatima
11:15-12:00 utazás (28km/45’)
12:00-13:30 Ourika village
13:30-15:00 utazás (56km/1:05’)
15:00-naplemente Agafay sivatag
utazás vissza Marrakesh-be (25km/35’)
szállás: Marrakesh
4. nap (dec. 8., hétfő)
reggeli a szállodában, kijelentkezés a szobákból
napközben Marrakesh közös vezetett városnézés II.
látnivalók külön listában
délután szabadprogram
19:00 találkozó a szállodánál, transzfer a repülőtérre
kb. 20:30 bejelentkezés a repülőjáratra
22:05-23:10 utazás Marrakesh-ből Fez-be a Ryanair FR6731 járatával
23:30-23:50 transzfer a szállodába
szállás: Fez
5. nap (dec. 9., kedd)
reggeli a szállodában
napközben Fez közös vezetett városnézés I.
látnivalók külön listában
szállás: Fez
6. nap (dec. 10., szerda)
reggeli a szállodában
napközben kirándulás Fez környékén (különbusszal)
Meknes
Volubilis
Atlasz-hegység
szállás: Fez
7. nap (dec. 11., csütörtök)
reggeli a szállodában, kijelentkezés a szobákból
délelőtt Fez közös program II.
látnivalók külön listában
délután szabadidő a városban
19:00-19:30 transzfer a repülőtérre
19:30 bejelentkezés a repülőjáratra
21:30-22:35 Ryanair FR6730 Fez – Marrakesh
23:00-23:15 transzfer a szállodába
szállás: Marrakesh
8. nap (dec. 12., péntek)
07:15-08:00 reggeli a szállodában, kijelentkezés a szobákból
08:00-08:20 transzfer a repülőtérre
08:20 bejelentkezés a repülőjáratra
11:00-15:10 Ryanair FR4657 Marrakesh – Budapest
kb. 15:30 hazaérkezés
A program során felkeresendő látnivalók:
Marrákes
1. Dzsema el-Fna / Jemaa el-Fna (am: a Halottak tere) térről NY-ra indulva:
0. Dzsema el-Fna tér
az avenue Mohammed V-ön DNY-ra:
1. Koutoubia mecset és minaret (csak muszlimoknak?) / Kutubíjja mecset
a mecset mögött:
2. Koutoubia kert
a mecset előtt:
3. Kubba Fátima Zohra / Koubba
vissza az avenue Mohammed V-ön:
2. vissza a térre, onnan É-ra:
1. Bazárok / Szukok / Souq (sorban a tér felől)
a Souk Semmarine-n, majd a Souk Nejjarine-, majd a Souk el-Kebir-en:
Souk el Henna (henna-készítők)
Souk Semmarine (kovácsok)
Souk el Maazi
Souk Laghzel
Souk des Tapis
Place des Epices (fűszerek)
Souk el Kebir (utca)
Kissaria (textilesek)
Souk Serrajine
Souk Cherratine (papucskészítők)
Souk Haddadine (fémművesek)
Souk Babouches (papucskészítők)
a Souk Chaaria-n:
2. Ben Jusszef tér / Place Ben Youssef
1. Ben Jusszef medresze (csak kísérővel?)
2. Kubba el-Barudijin / Koubba (nem látogatható?)
3. a medresze mögött, attól balra és jobbra:
1-1 funduk (Founduk – karavánszeráj)
vissza a Souk Babouches-en:
Souk des Teinturiers (kelmefestők)
tovább:
3. A szukoktól NY-ra:
1. Mouassine mecset (csak muszlimoknak?) és kút
a Roue Mouassine-n D-re, a Dzsema e-Fna felé:
2. Dar Cherifa (restaurált ház)
4.a. vagy innen vissza a Souikat Laksour-on a Dzsema el-Fna térre
4.b. vagy tovább ÉNY-ra:
1. Le Jardin Secret (kicsi botanikus kert)
2. Médina
3. Dar el-Bacha (nem látogatható palota)
innen vissza a Rue Fatima Zohra-n vissza a Dzsema el-Fna térre
további látnivalók
5. závijék a városközponttól északra (bemenni csak muszlimoknak szabad):
Zaouia Abdelaziz
Zaouia Sidi Ben Slimane el Jazouli
Zaouia Sidi Bel Abbes
6. a városközponttól ÉNY-ra:
Majorelle kert
7. a városközponttól NY-ra:
Idid kapu / Bab Idid
Menara park
Fez / Fés :
1. Bou Jeloud tér
1. Bab Bou Jeloud
2. Bou Jeloud mecset
3. Bou Inania medresze
4. Kasba (erőd) / Kashba en Nouar
5. Bab Chofra
6. Bab Chems
7. Dar Batha palota
2. Fez-el-Bali (a Bou Jeloud térrről ÉK-re)
1. Cherrabline mecset
2. Abu el-Hassan mecset
3. Nejjarine tér kúttal, szukokkal és fundukkal
4. Attarine medresze és szuk
5. Ghezel szuk
6. Karaouine mecset (egyetem is)
a mecsettől kicsit ÉK-re:
8. bőrcserző műhely / Tannerie Chouara
9. Fondouk Tsetaouine / karavánszeráj
10. Seffarine medresze
11. Cherratine medresze
12. Sahrij medresze
13. Sebbaine medresze
14. Andalúz mecset (nem látogatható?)
ettől K-re 200 m-re:
15. fazekasok negyede / Quartier des Potiers
Meknesz / Meknès
1. El-Hedime tér / Place el-Hedime
1. Dzsama kapu / Bab Jama
2. Manszúr kapu / Bab Mansour
3.Nagymecset (nem látogatható?)
körülötte szukok (pl. Kisarábia = textilesek szukja)
tőle nem messze városfal maradványai
4. Bou Inania medresze
5. Nejarine mecset
6. Lalla Aouda mecset
kicsit É-ra:
7. Berdaine mecset
2. a városközponttól D-re:
1. Moulay Ismail mauzóleuma
2. Keresztények börtöne
3. Királyi palota / Dar el-Makhzen
4. Dar el-Ma
5. régi szultáni éléstár
3. a városközponttól NY-ra:
6. Bab el-Khemis
7. Sidi Said mecset
8. Sidi Aissa mauzóleuma a muszlim temetőben
Rabb Péter PhD (BME Építészettörténeti és Műemléki Tanszék)