Szentendre Város Önkormányzata is a jogszabályi rendelkezéseknek megfelelően elkezdte a város új településtervének elkészítését. A beszerzési eljárás során kiválasztott tervező a KASIB Komplex Kft. lett, a vezető településtervező Pintér Ferenc.
Az új településterv készítése során a város vezetése széleskörű lakossági és szakmai párbeszédet kíván folytatni, melynek során -előreláthatólag ősztől kezdődően- tematikus estek keretében tervezik megvitatni a város fejlődését érintő problémákat, szempontokat.
Ezt megelőzően kifejezetten az építész szakma véleményére, meglátásaira, javaslataira kíváncsi ezen az estén a város vezetése, melyhez a SZÉPE kereteit tartotta a legalkalmasabbnak, hiszen leggyakrabban mi találkozunk munkánk során testközelből a megalkotandó településterv szabályaival. Ennek keretében kiemelten az alábbi témaköröket javasolják megvitatni:
a jelenleg hatályos településrendezési eszközök és településképi rendelet gyakorlati alkalmazása során szerzett tapasztalatok
ezzel kapcsolatban megfogalmazódott javaslatok
a várostervezéssel kapcsolatos javaslatok: hogyan alakuljon a város közlekedési rendszere,
parkolási gondok, védett zónák, a klímaváltozás negatív hatásainak a kiküszöbölése,
zöldfelületi rendszer, településképi előírások…stb.
az egyes fejlesztési területekben rejlő potenciálok, lehetséges fejlesztési irányok
Az est tervezett menete:
rövid tájékoztató az új településterv megalkotásáról, várható folyamatáról
Fülöp Zsolt Polgármester Úr vitaindító bevezetése
tervező cég bemutatkozása
a felvetett témák kötetlen formában történő megbeszélése
Fülöp Zsolt polgármester, Kiss Gabriella főépítész, Pintér Ferenc vezető településtervező