Ugyan a tűzvédelmi szakterület hazánkban folyamatosan fejlődik, de a tavalyi év során bevezetett sok jogszabályi változás, a hatósági munka átszervezése új kihívások elé állított minden szakmabelit. Fontos, hogy a jogszabályi változások követése mellett megmaradjon bennünk az igény a szerves és folyamatos szakmai fejlődésre, a minőségi tűzvédelmi szakmagyakorlás fenntartására.
A tradicionális építészeti-műszaki szempontok mellett új kihívásként megjelent a fenntarthatóság, amelynek új építés helyett a meglévő építészeti értékek megmentése és megtartása melletti mélyfelújítás, a teljes rekonstrukció felel meg leginkább. Ezzel párhuzamosan az új építészeti törvény végrehajtási szabályai szükségessé tették a kamarai szabályzatok, közöttük a tervtartalmi szabályzatok újragondolását is. Ez a törekvés az építész-generáltervező és a szakági tervezők korábbinál is szorosabb együttműködését teszi szükségessé.
Mindez a mérnöki módszerek használatával új szemléletet, gondolkodásmódot tesz szükségessé; ennek alkalmazásának lehetőségeit, korlátait, nehézségeit mutatjuk be több előadáson keresztül. Emellett megjelennek további, előremutató témák és tanulási lehetőségek is az elektromos autók tárolása és töltése, valamint a tűzoltósági beavatkozási feladatok területén.
Ezeket a témákat járjuk körbe különböző szakterületről érkező előadókkal; a műhelymunka pedig lehetőséget teremt a tűzvédelmi tervezői feladatok átbeszélésére, és együtt gondolkodásra!
Program: április 08. kedd
8:40 – 9:00 regisztráció
9:00 – 9:10 Megnyitó
Veresné Rauscher Judit, a TMKE elnöke
9:10 – 10:40 Az új építészeti szabályozás – Építészeti törvény és TÉKA -jó ez nekünk?
dr. Gáts Andrea ügyvéd - Dr. Takács Lajos Gábor tanszékvezető, BME Épületszerkezettani Tanszék
● Ténylegesen hogyan működik?
● Mi várható a jövőben?
10:40 – 11:00 szünet
11:00 – 11:40 Hatósági tapasztalatok az új szervezeti kialakítás tükrében
Takács Attila András főosztályvezető, Somogy Vármegyei Kormányhivatal, Tűzvédelmi és
Iparbiztonsági Hatósági Főosztály
● A szakkérdések vizsgálati tapasztalatai
● Hatósági eljárások-eltérések, jóváhagyások
11:40-12:20 Generáltervezői és szakági tervezői feladatok az új jogszabályi környezetben.
Dr. Takács Lajos Gábor tanszékvezető, BME Épületszerkezettani Tanszék - Reiner Róbert alelnök (TMKE)
● A projekt résztvevői mit várhatnak el egymástól?
● Hogyan alakul a díjmegosztás?
● Melyek a tervezési határok?
12:20-12:40 Használat és karbantartás.
Lestyán Mária- TSZVSZ Magyar Tűzvédelmi Szövetség elnöke
● Milyen gyakorisággal kell a tűzvédelmi célú berendezéseket felülvizsgálni, karbantartani az OTSZ
változását követően?
12:40 – 13:30 ebéd
13:30 – 14:00 Hogyan tervezzünk ezután? Az új tervtartalmi követelmények.
Dr. Takács Lajos Gábor tanszékvezető, BME Épületszerkezettani Tanszék - Decsi György elnök, MMK
Tűzvédelmi Tagozat
● A kamarai előírások teljesítése
● Hogyan igazítjuk a tervtartalmi követelményekhez az egyes dokumentációkat?
14:00 – 14:40 Meglévő épületek hasznosítása, műemlékvédelem tűzvédelmi kérdései
Kelemen Bálint okl. építészmérnök és műemlékvédelmi szakmérnök
● Mit kezdjünk a meglévő-megmaradó épületszerkezetekkel?
● Mennyire kell átalakítani egy védett épületet tűzvédelmi szempontból?
14:40 – 15:20 Rozsdaövezetek hasznosítása – Új épületek a régiekből?
Reiner Róbert alelnök (TMKE)
● A törvényi előírások rozsdaövezeti követelményei
● A szakági tervezők együttműködése, mi hozható ki az ilyen épületekből?
15:20 – 16:00 Elektromos autók parkolása, töltése-kerekasztal beszélgetés
Mentor: Dr. Takács Lajos Gábor, tanszékvezető, BME Épületszerkezettani Tanszék
● Hogyan tarthatóak be a TvMI előírásai?
● Egyre több lesz az elektromos autó. Ez hogyan követhető le a tervezés során?
16:00 - 16:10 Napi összefoglaló
Veresné Rauscher Judit elnök, TMKE
16:10 – 16:30 szünet
16:30 – TMKE éves közgyűlés, teljes tisztújítás
19.00 – 20.00 Vacsora
20.00 – 21.30 Vitafórum – Milyen feladatok várnak a tűzvédelemre a jövő
Program: április 09. szerda
8:40 – 9:00 regisztráció
9:00 – 9:10 Megnyitó
A TMKE új megválasztott elnöke
9:10 – 10:00 Lakások tűzvédelme
Gyapjas János tűzoltó ezredes, Bács-Kiskun Vármegyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság és Antal
András okl. építészmérnök
● Home detektorok alkalmazási tapasztalatai
● Oltórendszerek a lakásokban
10:00 – 10:40 Tűzoltó beavatkozás feltételeinek biztosítása
Dr. Rácz Sándor (Nemzeti Közszolgálati Egyetem KVI)
● Fókuszban az oltóvíz
10:40 – 11.00 szünet
11:00 – 11:40 Beépített tűzjelző rendszer átalakítása régi épület felújításakor
Zaborecz Péter és Hegedűs Péter - Schrack Seconet Kft.
11:40 – 12:20 Tűzvédő üvegek-tűzgátló függönyök
Dr. Bérczi László, Coolfire Kft.
● Építészeti tűzgátló üvegek és függönyök alkalmazása
12:20 – 13:10 ebéd
13:10 – 13:40 Kötelezettségből innováció: Az elektronikus tűzvédelmi naplózás előnyei, tapasztalatai
Fekete Attila alapító, stratégiai igazgató, fiREG.hu Kft.
● Hogyan fordíthatjuk az innovációt a biztonság szintjének növelésére?
● Milyen szerepe lehet ennek a biztosítóknál és az ESG jelentésekben?
13:40 - 14:30 Utánvilágító menekülési útirányt jelző rendszerek
Kárpáti Zoltán – Everlux (Ertecna Lda)
● Utánvilágító biztonsági jelek alkalmazása építési projekteken
14:30 – 14:40 Konferencia zárása
A TMKE új megválasztott elnöke
dr. Gáts Andrea ügyvéd
Dr. Takács Lajos Gábor tanszékvezető, BME Épületszerkezettani Tanszék
Takács Attila András főosztályvezető, Somogy Vármegyei Kormányhivatal, Tűzvédelmi és Iparbiztonsági Hatósági Főosztály
Reiner Róbert alelnök (TMKE)
Kelemen Bálint okl. építészmérnök és műemlékvédelmi szakmérnök
Gyapjas János tűzoltó ezredes, Bács-Kiskun Vármegyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság
Dr. Rácz Sándor (Nemzeti Közszolgálati Egyetem KVI)
Zaborecz Péter és Hegedűs Péter - Schrack Seconet Kft.
Dr. Bérczi László - Coolfire Kft.
Fekete Attila alapító, stratégiai igazgató, fiREG.hu Kft.