Összeszedni
a széjjelhordott
köveket”
A KONFERENCIA PROGRAMJA
„Épület – lakás – bútor – grafika – tervezés – művezetés
– Kós Károly, Sztána” – ezzel a szöveggel és a Varjúvár egy
nyitott könyvön nyugvó képével reklámozta vállalkozását
a 20. századi magyar szellemi élet egyik óriása, aki még
ennél is több területen alkotott örökbecsűt. Kós Károly
munkássága, alkotói és emberi magatartása, szellemi
öröksége méltó arra, hogy alakját egy újabb tudományos
konferencia keretében idézzük fel. Mit meríthet a ma
embere, a ma építésze Kós örökségéből? Miért naprakész
és mérvadó Kós napjainkban is?
2024 nyarán Anthony GALL rendezésében a budapesti Műcsarnok
Kós Károly építészi munkásságát eddig soha nem látott
gazdagságban mutatta be. A konferencia alkalmat ad a kiállításhoz kapcsolódó tanulmánykötet szélesebb körben való
bemutatására. A tanulmányok szerzőinek prezentációit
további szakemberek
A KONFERENCIA PROGRAMJA
A délelőtti szekciók levezető elnöke: SALAMIN Ferenc,
az MMA Építőművészeti Tagozatának vezetője
9.00 KÖSZÖNTŐK
ALMÁSSY Kornél, a Magyar Építészeti Múzeum és Műemlékvédelmi Dokumentációs Központ igazgatója
LÁNSZKI Regő, az Építési és Közlekedési Minisztérium
építészeti államtitkára, országos főépítész
TURI Attila, a Magyar Művészeti Akadémia elnöke
1. szekció – Kós Károly, az identitásépítő
9.30 KENYERES István: Virtuális archívum és kiállítások:
Kós Károly tervei Budapest Főváros Levéltárában
9.50 MAGYARÓVÁRI Fanni Izabella: A tárgyak ereje.
Kós Károly hagyatéka a MÉM MDK gyűjteményeiben
10.20 MEDGYESY-TÖREKY Flóra: A Városmajor utcai
10.40 KÁVÉSZÜNET
2. szekció – Kós-házakban élni, tanulni, dolgozni
11.00 HANGA Zoltán: A Fővárosi Állat- és Növénykert
11.20 SIMON Magdolna: Kol